Börzsöny

Ezer köszönet először is mindenkinek aki nélkül ez a cikk nem lenne. Kaptam ugyanis kölcsön egy 650-es Suzuki Banditot a hét végére és így ahelyett, hogy otthon az ágyban próbáltam volna elűzni a vírusaimat, amik miatt most állandóan prüszkölök és alig kapok levegőt, kimehettem az utakra egyjó meleg őszi szerelésben izzadni egyet. Ez a késő szeptemberi nyár talán egyike az utolsó hétvégéknek, amikor még ki lehet gurulni a hegyekbe téli felszerelés nélkül.

 A bandita

Délelőtt elhoztam a Banditot. Négy éve ültem ennek a gépnek az elődjén utoljára és akkor nagyon szerettem. Ez a kis moci olyan, mint egy műszer. Szuper pontosak a váltásai, szinte magától veszi a kanyart, a gázparancsoknak azonnal engedelmeskedik. Üléspozícióm nagyon kényelmes, szinte függőleges háttal utazom rajta. Nagyon élvezem a könnyedségét, amely nagyobb biztonságérzettel jár, hiszen 100-150 kilóval könnyebb, mint amihez az utóbbi években hozzászoktam. Alacsonyabb is, egy kicsit olyan, mintha átültem volna a hokedlire az asztalról.

Utasom jóval közelebb van hozzám, sisakunk néha összekoccan, mert a váltásaimon még finomítanom kell. Ha visszaveszem a gázt, akkor a kisebb súlyunk miatt nagyon hirtelen kezdünk lassulni. Mindezek ugyanakkor azzal az előnnyel járnak, hogy a városi forgalomban lényegesen gyorsabban haladok, biztonságosabban előzök és ugyanolyan könnyen találom meg a réseket a sorok között,mint a robogós pizzafutár.

A Bandit

Az FJR-t nem indítottam volna be 10-15 kilométeres utazásokhoz, pld. munkába járáshoz, ezzel a Suzukival ugyanakkor szívesen elugranék a sarki közértbe is. A hegyekben éppoly ügyes volt, mint a városban. A börzsöny elég rossz útjain többször meg kellett állnom, hogy a CBR XXet és Hayabusát bevárjam, mert ezeket a keményen rugózó gépeket erősen vissza kellett fogni azokon a buckákon, amiken mi simán átugrottunk. Az autópályán persze lemaradtunk egy kicsit. A Bandit végsebességét így két személlyel 195 körül saccolom, de az erős menetszél miatt nincs sok értelme 130 fölé hajtani. Mindenesetre az előzésekhez szükséges rugalmasság megvan benne.

 A kirándulás

Ma délután 1-kor találkoztunk Érden Zolival. Gyorsan veszünk egy két dolgot a boltban, hogy pótoljuk felszerelésünk legszükségesebb darabjait. Péter 2-re vár minket a váci kompnál.

A Börzsönyről elsőnek mindig az jut eszembe, hogy ez az a hegység, amit minden térképen félbevágnak. (Ha az Érd, Zebegény és majdnem Sáhy vonalon vágod el a térképet, akkor Budapest nyugati határa pont a következő lapon kezdődik.)

A Börzsönyben két dolgot keresünk, amit minden erre vetődő motorosnak ajánlunk. Az egyik a Szent Orbán erdei hotel, a másik a Kemence és Diósjenő között az erdőben átvezető korlátozott forgalmú út. Ez utóbbi a térképeken úgy szerepel, hogy csak hétvégén járható. Nagymaroson van a másik kedvenc fogadóm a vidéken és a kilátás Visegrádra az egyik kedvenc képem erről az országról, de ezt most elkerüljük, oda majd máskor megyünk.

Vácról észak felé hajtunk ki. A 2-es út szobi lehajtójához jutunk, ahol Verőce felé fordulunk, majd Kismaros után hagyjuk el a 12-es utat jobbra Kóspallag felé. Kóspallagtól már nagy táblák mutatják, hogy merre kell menni a Szent Orbán hotelhez Nagyirtáspusztára. A Kóspallagról induló erdei út lagnagyobb része nagyon sima aszfalt, motorosoknak sajnos mégis életveszélyes a kőzuzalékos padka miatt, amelynek a darabjait a keskeny aszfaltcsíkról gyakran letérő autók nagy mennyiségben hordanak az útra. A kőzúzalék azután – megintcsak az autók mozgásának eredményeképp – a kanyarokban keskenyebb-szélesebb csíkokba rendeződik. Az itteni lassabb kanyarokban néha az út teljes szélességét is beteríti. Egyes kanyarok előtt és után fekvőrendőrőket is építettek. Szóval vigyázzatok.

A hotel komplexum maga egy nagy erdei tisztáson épőlt és az őszi délutáni meleg színű napfényben pompázó sárga színek az ég királykék háttere előtt annyira jól mutattak, hogy Péter is én is rögtön elkezdtünk fel-alá rohangálni fényképezőgépeinkkel.

 Az ebédtől többet vártunk, mint amennyire sikerült, de végülis lehet rá azt mondani, hogy közepesen megfelelt. A bajor csülökről nekem más elképzeléseim vannak, mert már megpróbáltam az eredetit odakint (az annyi volt, hogy a felét ott kellett hagynom). Amikor Péter meglátta a kétszemélyes vegyes húsos tálat, amit neki és Zolinak rendeltünk, nosztalgiával, halkan énekelgetni kezdett egy régi-régi dalt: “… kevés, kevés, mint sünben a dauer …”. A szomszéd asztalnál viszont rajongtak a gombalevesért. Két vadásszal ebédelni élményszámba megy, mert tele vannak érdekes sztorikkal. Ma ilyeneket tanultam: A vaddisznóból, amit lelő a vadász csak az agyarát és a belsőségeit tarthatja meg. Az ólomsőrétet betiltják lassan, mert már akkora az ólom koncentrátum a vízi vadászterületeken, hogy az élővilágot komolyan károsítja. A galambot a legnehezebb lelőni, mert össze-vissza röpköd és még a tolla is elég kemény ahhoz, hogy védelmet nyújtson neki. Volt még egy csomó, de most menjünk megint motorozni.

Visszafelé is átevickéltünk az apró köves csapdákon és Kóspallagon Márianosztra felé, majd Letkés felé haladtunk tovább. A határ mellett haladó 12-es út hosszú egyenes szakasokból áll, illetve szinte csak vertikális görbületek vannak benne – csupa hullám. Nagybörzsönybe letértünk, de a malom már bezárt, a falu elején a kis fallal körbevett hangulatos kápolnát pedig nagyrészt betakarta, pedig erről még egyszer szeretnék egy szép képet készíteni (például egy olyat, amin egy vadonatúj túramotor áll előtte). Kemencénél a templomnál kell szinte 180 fokban visszafordulni, ha rá akarsz kanyarodni a Diósjenő felé vezető erdei kirándulóútra. Ha valami elhanyagolt kis háború előtt aszfaltozott hegyi ösvényre számítasz, kedves túramotoros, amilyenekhez hozzászoktál hazai barangolásaid során, akkor itt most leesik az állad. Ez az út szép is és kiváló minőségű is. Kemence közelében sokan vannak rajta, mert itt mindenféle erdei szórakozási lehetőség megtalálható az étteremtől a kisvasútig. Olyan kicsi, hogy a vezetőnek guggolnia kell a mozdonyban.

Diósjenőnél elfogyott a benzin a két óriásból, ezért Rétság felé haladtunk tovább, elkerülve Nógrád várát, amely a Shell kutas hölgy szerint látott már jobb napokat is, bár így messziről elég daliás volt a sziluettje.

 A Hayabusa

A kútnál Zoli megkérdezte, hogy akarom-e hajtani a Hayabusát, amelyen a vadiúj “elesel” bukógomba díszeleg. Vonakodva bár, de végül elfogadtam. (Azt hittem, hogy már sohse fogja felajánlani.    ) Azt mondta vigyázzak, mert lehet, hogy majd én is ilyet veszek, ha megismerem.

A Hayabusa ugye egy oroszlán hangú hipersport szörnyeteg. Ez itt velem egy kis híján 200 lóerős tuningolt állat, amley csak egy rossz mozdulatomra vár, hogy elszabaduljon és törjön-zúzzon mindent ami az útjába kerül. Az első tapasztalatom, hogy ezzel a géppel végtelenül egyszerűvé válik átlépni minden korlátot, figyelmesen kell neki parancsolni, hosszan kell előre látni térben és időben. Ha azonban az ember kordában tartja és biztonságosan uralja, a busa ereje egészen egyedi élményt nyújt. A legkisebb csuklómozdulatra befogja a meglógni igyekvő XX-et, egy pillanat alatt megkerüli az előtte bóklászó kamiont. Hármasban kihuzatva 260-ig egy valódi gyorsulási élmény – amiért a Porsche és Ferrari tulajdonosok azt a sok milliót odaadják (ezt mondják róla, persze én nyilván nem próbáltam ki  ). Az igazi erejét 7000-res fordulatnál hozza.

Ez a Hayabusa itt velem szigorúan egy személyes jármű, a hátsó ülés helyén kis púp díszeleg, hogy véletlenül se jusson senkinek az eszébe oda ülni. Amúgy a típust túrázáshoz is ajánlják, amelyben van is némi ráció, hiszen a távolságot gyorsan felfalja. A forgalmas városban azonban érzem a csuklómra nehezedő nyomást. A busa a széles hosszú autópályákon való száguldásra termett, nem egy városi igavonó. Zoli közben a Bandittal elhúz a sorok között, amíg én bennragadok egy piros lámpánál, mert nem szeretném kockáztatni, hogy kipróbáljam a vadonatúj bukógombáját.

Budafoknál cseréljük vissza a gépeket. Vajon megjött-e a kedvem hozzá? Nos a Hayabusa valóban különleges élmény volt. Kíváncsi lennék rá, hogy mit gondolnék róla egy 1,000 kilométeres nap után. A Börzsöny és a városi forgalom neki nem a legelőnyösebb környezet.

Miközben átszállok a kis sámlira Henrik jut eszembe, aki szerint a motort, amit kiválasztasz magadnak szeretni kell tudni, és megint arra a bumfordi, súlyos, régi vágású FJR-re gondolok. Vajon van-e már új gazdája és az szereti-e?

Agárdi György, 2005. szeptember 25.

Tags:

No Responses to “Börzsöny”

  1. Schenki al-Vonz szeptember 27, 2005 at 1:11 du. #

    Barátom!
    Ezt a kütyüt már megérné ellátni a lopakodónál is használt radar elnyelő réteggel.Ez lenne az olcsobbik megoldás…
    al-Vonz

Vélemény, hozzászólás?