Garmin Zümo 550 GPS

Agárdi Gyuri november elején írt leírását a kifejezetten motorosoknak kifejlesztett Garmin Zümo 550 és Zümo 500 Deluxe GPS készülékekről érdeklődéssel olvastam, bár én már hetek óta böngésztem ezzel kapcsolatban a netet, csak a megfelelő indokot kerestem magamnak, hogy milyen apropóból vegyem meg.

Meglett a megoldás: tényleg, nemsokára itt a Karácsony! A családomat azonnal felszólítottam, hogy ne lepjen meg semmivel, mert ez már megtörtént, igaz még nincs meg, de valahogy majd meglesz. Még azon a héten meglett. Azóta tanulom és használom, hála Istennek viszonylag jó idő van így sokat tudtam motorozni. Szeretném megoszatni veletek a gyakorlati tapasztalataimat, kiegészítendő Gyuri alapos ismertetőjét.
Bizonyára emlékeztek, hogy én egy előző írásomban a PDA mellett törtem lándzsát, amíg idei Közel-Keleti túrámon igazán nem tapasztaltam meg annak árnyoldalait, nevezetesen azt, hogy erős napsütésben a kis fényerejű LCD képernyő gyakorlatilag láthatatlan. A másik fő hátrány amit szintén leírtam, hogy kikapcsolt állapotban is energiát fogyaszt, úgyhogy ha majdnem lemerült teleppel elteszed, viszonylag rövid időn belül lemerül és törlődik belőle minden tokkal vonóval, még a magyar operációs rendszer is. Már az úton hazafelé eldöntöttem, ha sokat és messze szeretnék menni – márpedig szeretnék – a végső megoldás egy professzionális GPS készülék vásárlása lesz. Így jött nekem kapóra a Zümo.

Mi is az alapvető különbség a két készülék között? Megpróbálom táblázatosan összefoglalni, de csak azokra szorítkozom, ami a hivatkozott írásban nem szerepel (akkor még nem volt ismert):

Zümo 550
Zümo 500 Deluxe
Belső memória
2,2 Gbyte
500 Mbyte
Telepített szoftver
City Navigator Nt Europa
csak Basemap*
Maradék memória
Kb. 800 Mbyte
Kb. 300 Mbyte
Egyéb szoftver
Mapsource City Navigator Nt Europa DVD
Mapsource City Navigator Nt Europa DVD
Navi Guide Magyarország 4.3, SD kártyán
Navi Guide Magyarország 4.3, SD kártyán
SD kártya bővítőhely
van
van
MP3 lejátszó
van
van
JPEG nézegető
van
van
Bluetooth kapcsolat
van, kétcsatornás
van, kétcsatornás
Motoros tartó és tápkábel
van
van
Autós tartó és szivargyújtós töltő
van
nincs
Hálózati töltő
van
van
Fogyasztói ár
299.900,-
249.900,-
* a Navi-Gate Kft. szerint elképzelhető, hogy Ausztria és Svájc fel lesz telepítve gyárilag, de így a maradék memória csökken.
Meglátásom szerint az ár/érték arányt nézve a Zümo 550 jobb választás, bár nyilván mindenki a maga szempontjai és főleg a pénztárcájának a lehetőségei alapján hozza meg a döntést.
 Autós használat
Az autóba rögzíthető tartó csak a Zümo 550-es készülék tartozéka, melynek része a szivargyújtó csatlakozó amit nem a készülékbe, hanem magába a tartókengyelbe kell bedugni oldal-ról (!!) így a folyamatos tápellátás biztosított. Számomra azért tökéletes ez, mert a PDA-ba ezt alulról kellett megtennem, így használat alatt sohasem tudtam tölteni mert nem fért el a csatlakozó. A készülék felismeri melyik tartóba került (csak az 550-es) és ennek függvényé-ben alkalmazkodik a használathoz. Leginkább ez az érintőképernyő manipulálásában jelent-kezik, itt ugyanis feltételezi a masina hogy nem kesztyűben akarjuk nyomogatni és már úgy kínálja fel az ábécét a pötyögéshez.

Tudni kell, hogy az autós tartókonzol egyben mobiltelefon kihangosítóként is üzemel, mikrofonnal és hangszóróval van ellátva (hangszóró kell a navigációs utasítások közvetítéséhez), így aki Bluetooth-os jelátvitellel felruházott telefonnal rendelkezik máris vásárolt egy komplett kihangosító szettet is. A készülékek összehangolása rendkívül egyszerű, a képernyő jobb alsó sarkán lévő „villáskulcs” menüben megkeressük a „Bluetooth” menüponot és innentől kezdve megy minden mint a karikacsapás. A Zümo beolvassa a komplett telefonkönyvet, rögzíti a híváslistákat, tehát a telefon manipulálása a GPS készülékről megoldható. Innen kezdve a telefon nyomogatását el lehet felejteni, csak az érintőképernyőt kell figyelni. Ezt a funkciót közlekedébiztonsági szempontból is jónak tartom, mert szinte le sem kell venni a szemet az útról, nem kell a szem fókuszát túlzottan állítani (néhány autón ilyen a műszerfal is pl.Toyota Yaris) és a fényviszony változások hatásai sem jelentkeznek.

Így néz ki sötétben a Zümo, ebben semmi különleges nincsen és ha az automatikus képernyőváltást választjuk, a beprogramozott naplemente időpontnak megfelelően átkapcsol éjszakai üzemmódba. A képernyő bal alsó sarkában az aktuáls sebességünk, középen az érkezés várható időpontja, jobb szélen pedig a következő forduló távolsága látható. Sajnos ezen nem tudunk változtatni.

 Motoros használat

A gyári készlet a motorosok részére tartalmaz egy Zümo motoros tartót, egy Ram-Mount tartókonzolt és egy biztosítékkal is ellátott tápvezetéket, melyet közvetlenül az akkumulátorra kötöttem, nehogy bezavarjak a motor elektromos rendszerébe. A gyári javaslat a felszerelésre inkább a bal oldali kormányrúdra vonatkozik, én mégis a GS műszerfala mögötti kereszttartóra rögzítettem, mert manipuláláskor és rátekintéskor szinte le sem kell vennem a szemem az útról és a plexi mögött nincs kitéve az időjárás viszontagságainak. Ehhez a készlet részét képező mini Ram-Mount szárat egy hosszabbra cseréltem ami volt itthon.

A Zümo kengyelbeni rögzítése egy kis csavarral van megoldva, amihez mellékelnek egy mini csavarhúzót is, a kezelése elég macerás, de földutakon leteszteltem és nem történik semmi ha nincs becsavarva. Ez inkább a vagyonvédelmet szolgálja.

A motoros tartón van elöl egy betáp bemenet, egy mini USB port külső eszközök csatlakoztatására úgymint XM antenna és egyéb Garmin forgalmi vevők, oldalt egy 3,5 mm-es audio kimenet és egy 2,5 mm-es mikrofon bemenet. Fontos és ötletes, hogy a tartó belső-alsó részén elhelyezkedő érintkezősorokat egy mágneses gumírozott takaró védi, melyet a készülék behelyezése után mágnesesen a tartó alá lehet hajtani, így nem lobog a szélben mint a győzelmi zászló. A Zümo kivétele és behelyezése egyszerű, nem kell „tökölni” vele, szinte magától beugrik a helyére. Kicsit féltem az akkumulátorra közvetlen kötéstől, mert a BMW indításkor egy pillanatra elveszi az áramot az összes fogyasztótól (nem értem ha az akksira kötöm ez hogy lehet, de más készülékeknél ez problémát okozott) és vártam, hogy majd újraindul de nem így történt, valószínűleg a beépített akkumulátor miatt.

A Zümo kétcsatornás Bluetooth kommunikációra ad lehetőséget az egyik lehet pl. a telefon, a másik a sisakbeszélővel való kapcsolat. Gondoltam, most alakíthatom át a kommunikációs készletemet is, de hála Allahnak nem így történt, igaz egy jó két órát kísérleteztem vele. Az eredményt megosztom Veletek. A kis kommunikációs központom egy Albrecht 500-as intercomból és egy Alan 456R típusú rádióból és a hozzá tartozó sisakbeszélőből áll, amit nem volt kedvem lecserélni mert jó és megbízható kis szerkezet. A megoldás a következő:

Persze a képen látható dótrengeteg csak az illusztráció kedvéért látható, egyébként egy kis táskában vannak kultúráltan elrendezve. Az első lépés, hogy a mobiltelefon és a Zümo között Bluetooth kapcsolatot létesítünk, majd az intercom audio bemenetét (3,5 mm jack) ahová a külön MP3 lejátszót is csatlakoztatom összekötöm a motoros tartó audio kimenetével (3,5 mm jack). Az intercomon található „Handy” mobiltelefon csatlakozóval (2,5 mm jack) szintén ezt teszem és láss csodát, mindent hallasz és Téged is hallanak!

A rádióba a „PMR” jelű vezetékeket kell az eddigi gyakorlat szerint összedugni és azt mindentől függetlenül tudod használni. Egy megjegyzés: innen kezdve a Zümot kell használnod MP3 lejátszóként, ami csak akkor probléma ha az adott térképed az SD kártyára van mentve. Ezért is jobb az 550-es nagy belső memóriája, mert így az SD foglalat megmaradhat zenélésre.Azt még nem próbáltam, ha a memóriakártyán van hely és oda mentem a zeneszámokat tudja e őket kezelni, de majd télen motorozás helyett tesztelgetem. Nem is értem, hogy a forgalmazó miért SD kártyán adja a NaviGuide Magyarország térképét, bár a készülék belső memóriáját is megtömhetem MP3-al. Gond az SD kártyás NaviGuide-dal még a frissítés is, erre azt mondták hívjam fel őket januárban, már dolgoznak rajta.

Van azért pár negatív tapasztalat is:

  • A képernyő színhasználata nem túl jó, a halványsárga alapon a kicsit sötétebb sárga úthálózat nem látszik valami jól. Ez nagyon zavaró pl. a TopoGuide használatánál, ahol gyakran van szükség alternatív útvonal keresésére és nagy méretarányban szinte áttekinthetetlen.
  • A Trackek kezelése arra korlátozódik, hogy rögzíti a track logot és útvonallá tudja konvergálni, de nincs track back funkció és a készülék térkép nélküli navigációra csak nagyon korlátozott mértékben használható. Ez pl. terepmotorozásnál számomra nélkülözhetetlen, így a kis GPS 60-as készülékemet is gyakran kell használnom.
  • Olyan kép nem állítható elő, ahol a térkép mellett az alapvető navigációs funkciók is láthatók.

Mindezek ellenére a Zümo jól használható, aki vásárláson töri a fejét ne habozzon sokáig, mert nemsokára itt a Karácsony ami jó alkalom a saját magunk meglepésére is. Várhatóan a készülék a forgalmazó szerint – mivel új fejlesztés – több szoftverfrissítésen fog átesni a felhasználói tapasztalatok alapján, úgy hogy véleményemet, negatív tapasztalataimat rendszeresen megküldöm a Navi-Gate Kft-nek hátha használható információkkal tudok szolgálni.

Mindenkinek előre is Kellemes Ünnepeket kívánok!

Motoros Üdvözlettel:

Sulyok István

Képek és szöveg: Sulyok István, 2006. december 5. 

Tags: ,

Még nincs komment.

Szólj hozzá!