Louis Gigastore

2005. augusztus 27. Ma kimentünk az új bécsi Louisba körülnézni és bevásárolni ezt-azt. Az ötletet az adta, hogy Zolinak fehér színű hátsó lámpára volt szüksége a Hayabusára.

 Mi az a Luois?

A Louis egy német üzletlánc motorosoknak. 2004-es adatok szerint 55 üzlete volt németországban és még négy Ausztriában. A vállalatot 1938-ban alapították Hamburgban és 1946-ban vette át Detlev Louis, akinek a nevét viseli. Ma a legnagyobb motorkerékpár alkatrész és ruházati cikk forgalmazók Európában, a legnagyobb csomagküldő szolgálattal és a legnagyobb üzletlánccal ezen a piacon. A sikerük titka állítólag az, hogy a gyártótól közvetlenül vásárolnak, de viszonteladók beiktatása nélkül, közvetlenül a fogyasztóknak adják el a termékeiket. Ebben persze benne van az is, hogy van kinek. A németek egy statisztika szerint egy 168 órás héten 56 órát alszanak, 36 órát dolgoznak és 72 óra szabadidejük van.

A Louis üzletfilozófiája egy régi kínai szóláson alapul: “Ha nem tudsz mosolyogni, akkor ne nyiss üzletet.” Honlapjukon különösen vásárlóbarát üzletpolitikájukkal kívánják megkülönböztetni magukat. Mindent garantálnak, mindent visszavihetsz, hiteleznek neked, stb.

 Hol van?

Mi a Louis, viszonylag új bécsi boltját látogattuk meg, amely a második Bécsben, és amelyet ők egyszerűen csak Gigastore-nak hívnak. Ez a Kagraner platzon van. Nagyon egyszerű odatalálni – elmondom hogyan: Menj Bécsig az autópályán, amíg oda nem érsz, ahol  az A23-ra át lehet menni Graz, Linz, Prága felé. Prága felé térj le és menj át a Dunán, maradj a 23-mason, amikor le lehetne térni a 22-esre, majd hagyd el a 3-masra vezető kijáratot is és a következő kijáratnál hajts le, ahol már ki van írva a Kagraner Platz. Balra kell menni a lejárat után és hamarosan egy olyan kereszteződéshez érsz, ahol  Y alakban lehet kétfelé válik az út. Itt is tarts balra és néhány méter után jobb oldalon már feltűnnek az üzlet piros feliratai.

Louis Gigastrore - Bécs, Kagraner Platz

Az üzlet címe és elérési adatai a következők:

Kagraner Platz 20
A-1220 Wien
Tel. 0043-1-204 59 03
Fax 0043-1-204 59 03 30

Nyitvatartás: hétfő-péntek 9:00-től 19:30ig, szombat 9:00-től 17:00-ig.

 Mit szerettünk benne?

A Gigastore viszonylag nagy alapterületű, lehet vagy 400 négyzetméter és nagyon bő az áruválasztékuk. Mi speciális holmikat kerestünk és sokmindent megkaptunk, talán csak a metálezüst színű Hayabusa bukógombát nem lehetett épp kapni.

Arra azonban számítani kell, hogy csak azt árulják az üzletben, ami a katalógusban is szerepel. A katalógusuk egy nagyon vaskos A5-ös méretű kiadvány, amit ingyen osztogatnak a boltban.

 Hogy működik a web áruház?

A bécsi Louisban azt javasolták, hogy a Hayabusa bukógombát közvetlenül rendeljük meg a honlapon, mert úgy olcsóbb lesz. Nézzük át, hogy hogyan működik a web áruház.

Előszöris látogasd meg a honlapot: www.louis.de. Innen kezdve jó, ha tudsz németül, mert a cikkatalógusuk német nyelvű. Ha tudod a cikk nevét németül, vagy a cikkszámát egy katalógusból, akkor ezt közvetlenül keresheted. A bal felső sarokban van a kereső mező. Ugyancsak használhatod a “Produkte von A-Z” – termékek A-tól Z-ig menüpontot. Ha valamit megtaláltál, akkor tedd a kosárba (in den Warenkorb). A kosár a fejlécben lesz elérhető. Ha befejezted a vásárlást, akkor végén erre kell kattintani és innen haladhadsz a kassza felé (Zur Kasse).

Miután minden adatodat megadtad és kiderül, hogy Magyarországról rendelsz, akkor német és angol nyelven kapsz egy rövid tájékoztatást arról, hogy ide csak akkor küldenek csomagot, ha előzetesen mindent kifizettél, beleértve a csomagolási költséget és a postaköltséget is. A rendelést végül felvették, de a hitelkártyánk adatait még nem kérték el. Azt ígérte a program, hogy majd mailben értesítenek.

(Másnap meg is jött az értesítés és azóta a szállítmány is hibátlanul megérkezett.)

 

 Mit vettünk?

Mivel mi csak nézelődni mentünk, ezért csak apróságokat vásároltunk kb. 300 Euróért. Úgy tűnt, hogy nagy árleszállítás van, mert minden egyes árucikken két ár szerepelt, a magasabb áthúzva. Néhány dolog, amit bedobtunk a kosárba:

  • Full automata motorkerékpár akkutöltő (58 EUR). Volt 5 Euróért is nagyon egyszerű töltőkészülék.
  • Esőruha alsó (21 EUR) és felső rész (30 EUR) gyumírozott belső és hálóbetét. Utolsó darab L méretű.
  • Markolatfűtés (67 EUR). Volt fele ennyiért is, de arról a többiek lebeszéltek.
  • Műanyag zsákok és hálók. Ezeket szeretem használni csomagoláshoz, mert rendezetten tartják a holmikat. A hálókban látom, hogy mi van, a műanyag zsákokban pedig tisztán maradnak a holmik.
  • Motor takaró (3 EUR). Ennek leszállt az ára. Valami nagyon nagyot adtak a motoromra a típusa alapján, de a hátsó doboz nem fér alá.
  • Vettem egy német nyelvű könyvet túratervekkel az Alpokban (30 EUR).
  • Kaptam egy fekete színű meleg alsó készletet. (Ez nagyon jó lesz síelésnél.)
  • Akartam venni még egy szövetbetétes könnyű bőrkesztyűt (5 EUR), de lehet, hogy azt valaki másnak a kosarába tettem, mert sehol nem találom.

A Louis egyáltalán nem árul GPS renszert és profi átbeszélő készülékeket. Ami intercomot lehet kapni, az elégy gyengécske. PMR-ből ugyanakkor van négy-ötféle jobb készülék, de azokat drágának találtuk.

Mindent összevetve jól elszórakoztunk ma a Louisban és még a Touratechnek is maradt valami, aminek sajnos nincs boltja, de web áruháza bőséges választékkal várja a motoros túrázókat.

Agárdi György, 2005. augusztus 27.

Tags:

No Responses to “Louis Gigastore”

  1. leĂł május 19, 2008 at 5:50 du. #

    sziasztok!ha minden jol megy,egy kis csapatal öcsém aliasz gyikarc.és én brad pity (kawasaki vn 400 és honda steed 400)május 31 én ha nem esik eső és jó idő lest lesz elmegyünk bécsbe a louisba,regel indulunk peströ estére meg visza,ha valaki akar jöni csörgesen meg!06709479348

  2. gabó január 1, 2008 at 5:59 du. #

    Nem tudja valaki véletlenül, hogy 2008-ban mikor van először nyitva az üzlet??

  3. ozi január 25, 2007 at 1:01 du. #

    A rendelt cuccot Mo.-ra is elküldik. A postaköltség 19.95 euro. Ez megtalálhaó a Louis oldalán http://www.louis.de/_107865e8be0e2574847d5097153e32a1ee/index.php?topic=foreign

    Ha az általuk megadott banki azonositókat ( SWIFT kód, IBAN kód) megadod az utalásnál akkor nem számol a bank semmi költséget.
    Jómagam már 2x rendeltem tőlük, az áru kifogástalan, a cég korrekt.

  4. Joe január 21, 2007 at 9:57 du. #

    Valaki nem tudja véletlenül hogy mennyi a postakölség jelenleg???
    Egy infóm szerint ez ugy megy, hogy leadom a neten a rendelést, megjön a levél….hogy utaljak át egy összeget…..
    Nekem erre a cuccon felülre 30 eurót mondott a haver+ a bank utalási összegét (2500ft vagyis 10 euró)
    No a kérdés azért merült fel bennem, mert egyrészt 40 euró az 10-11.000ft…….szóval ennyiből már simán kimegyek Bécsbe
    Másrészt ha csak 1-2 cucc kell azt már Budapesten is megrendelhetem egy rahedli boltba, akik hirtelen ráálltak a viszonteladásra……..

    A minap viszont egy új infó jött – vagyis hogy 15 euró csak a postaköltség….persze a bank költségén kivül….

    Szóval szívesen olvásnám egy már rendelt ember szavait…..hisz Ő tudja igazán hogy ez hogy megyen…

    Előre is THX

  5. Boti február 5, 2006 at 3:43 du. #

    Régebben én is próbáltam a Louis webshopjából rendelni, de Mo-ra nem lehetett. Eszerint már ez megváltozott.
    Viszont a POLO-nál megkérdeztem, amikor kint voltam, és az mondták lehet. Éltem is a lehetőséggel, és rendeltem tőlük, de 2 hónap várakozás után, amikor még mindíg nem vették le a lét a webszámlámról, meguntam és visszamondtam. Azóta sem jeleztek vissza!?

  6. demoapo január 26, 2006 at 10:20 du. #

    Én az összes felszerelésemet náluk vettem meg. Volt benne egy Schubert Concept sisak, Büse kabát, Held protektoros kesztyű, Probike csizma. Fizettem kb. 125e Ft-ot. Itthon ezekért a cuccokért kb. 200e ft-ot kellett volna legombolnom. Nekem tetszett!

  7. Panza december 5, 2005 at 12:56 du. #

    Sziasztok!

    Most szombaton voltam kint a barátnőmmel és hatalmas leértékelések vannak, gondolom a karácsony miatt, de adtak egy januári füzetet amiben szintén egész jók az árak. Csak sisakot akartam venni, -ez 290 E-ról volt 133-ra leértékelve (Schubert)- de sisaktartó táskát, tanktáskát, maszkot is sikerült igen olcsón venni. A kiszolgálás 5ös, köszönnek, odajönnek segíteni. Pl. a sisakhoz akartam venni egy louisos zsákot (1 E), a pénztárnál mondta a srác, hogy ehez jár külön és, hogy bizos akarom e külön a másikat is. Ezt csak azért írom, mert tavaly mikor Pesten a barátnőmnek vettünk új sisakot, szerettünk volna hozzá zsákot és mondták, hogy az bizony még 3500.

    Panza

  8. Blue_devil november 12, 2005 at 10:15 de. #

    No voltam kint Én is a GIGA bótba:-)

    Vélemény?
    Nem is tudom…..
    Most vagy nagy területen eloszlik a sok holmi, vagy eleve kevés a holmi….értem ezalatt, hogy a GRAZ-i MEGA Shopban vizuálisan szerint több minden van.

    Vásárlás?
    Az tény, hogy amit akartam venni – azt most kaptam meg először 99%-osan….(egyedül egy akciós hátsó burát nem kaptam csak – de simán volt vagy 20 fajta)

    Elfogadják a az idehazai bankok kártyáit elfogadják – csak legyen elég a vásárlási limited:-)

    Eset: 280 euróért szedtem össze cumót…. (ja igen a határ túloldalán 264-ért váltották 05-11-10.-én az eurót – miközben a Battai tescóban 254-ért…..) ….Én kártyával vásároltam és a Citibank is valami 262-ért számította aznap…
    Vagyis idehaza nézz körbe euró ügyben…..

    No fizetnék – de a pultos szerint valami gáz van az OTP-s kártyámmal……(szét is akarta vágni)…így fizettem a Citibankossal, majd hazafele szét…..ot az ideg…
    A határon, telefon a telebankcenternek, mire egy 6 perc kapcsolgatás után kiderült, hogy Én marha kisebb limitett adtam meg – ezért nem fogadta el a gép…..szóval élménydús volt…..
    Még jó hogy van hitelkártya…..

    Megjegyzés: A magyar bótoknak ez a nagy problémája!
    ha már egyszer lehúzzák az embert – akkor miért nincs annyi gógyijuk, hogy egy átkozott terminált kérjenek……
    Ma már 2 hét alatt lehet igényleni hitelkártyát – ami higyétek el – nagyon hamar eltud kopni:-) (és ez a boltosnak csak jó)….hisz egy új kesztyű, csizma, ruha, alaktrész mindig kellhet……és ugye a csórók nem járkálnak tízezresekkel motorozni…….

    Szóval nagyon sokat buknak emiatt szerintem a boltok….de ők tudják…..ha nem kell a lé…..nekem 8
    Én legalábbis a mai napon egyetlen boltról sem tudok ahol lehet kártyával fizetni…….persze MOTOROS boltról beszélek…..
    Sem az RMC, SHOX, IMET, Hollós..stb…sehol nem lehet..

    A lényeg!
    Ez a leírás – SZUPER!!!! -mérmint hogy merre, hogyan menj….. Valóban közel van. és tök egyszerűen megközelithető….

  9. Blue_devil november 9, 2005 at 11:26 du. #

    sok esetben jobb kártyázni, mert a hazai bankok jobban váltják..
    Nyáron az Isztrián ezt játszottam és bár nem sokat nyertem rajta, de nem is buktam (nem marad a nyakamon a fölös Kuna)

  10. xxx szeptember 24, 2005 at 12:51 de. #

    tudja valaki, hogy Ausztriában mennyiért váltják a forintot?

  11. k75s szeptember 20, 2005 at 11:11 de. #

    Sziasztok!
    Louis témához egy apró adalék. A tavasz végén rendeltünk 8 db. Alan 777-es rádiót a motoros társaság részére tőlük az interneten keresztül. 3 hetet csúsztak az ígért szállítással (bár a honlapon azonnal elhozhatóként tüntették föl a készülékeket), majd miután egyre idegesebbek voltunk telefonban és e-mailben egyaránt már-már követelve, hogy utalják vissza az egy hónapja részükre elküldött teljes vételárat, elindították a szállítmányt. A 8 rádióból 4 hibásan érkezett meg, reklamációnkra nem reagálnak…

    Talán rovaroldót veszek tőlük a jövőben…ez még nem biztos.

  12. K2_FZ1 szeptember 15, 2005 at 1:39 du. #

    Én még személyesen nem voltam a Louis-ban, de van már pár
    dolog, amit onnét vettem "éppen arra járó barátokon" keresztül.
    Ahol itthon is megveheted: http://www.hejjamotor.hu/
    Van, ami még a Louisnál is olcsóbb: http://fc-moto.de/

  13. Off szeptember 13, 2005 at 4:33 du. #

    Sziasztok,

    Mind igaz, amit írtok, magam is + baráti kör ott vásárlunk. Kiegészítésként azért tegyük hozzá, hogyha v.mi akcióban van, az ált. nem vonatkozik a bécsi boltokra, vagy épp nincs, vagy van de valahol a normál és az akciós ár között, de még úgy is jóval olcsóbban, mint itthon.
    A Restposten felirattal jelzett terméket csak neten rendelheted meg, gyakran van a boltban is, de eredeti áron. Egy 30*50*50 cm-es, 10kg-ig dobozt kb. 30 EUROért hoz el a posta, viszont korrekt módon.
    Sok a gagyi áru is, akár itthon. Minőségi cuccokat (drágábban) a Hein Gericke-ben kapni. A németeknél van még a POLO, na ott van minőség és jó ár egyszerre, sajnos ez a lánc nincs a szomszédban :(, de sebaj, beérjük a Louis-val, jó az és nekik van a legjobb honlapjuk! Ténleg jobb a Giga Store, mint a régi Fun Shop, és könnyebben megtalálható az autópályáról!

    Széles utat!
    Off.

  14. Blue szeptember 1, 2005 at 11:00 du. #

    Louis?

    Igen ez egy olyan fogalom a motorosok körében amit az idehazai motoros bolt tulajok nem ismernek………….
    Persze azért nem minden igaz úgy ahogy van:-)

    Csak egy példa!
    Airoh SV55…… idehaza az RMC-ben kb 2000ft-al olcsóbb mint a katalógusárban.

    Ja igen katalógus!!

    Az kimaradt az irásból hogy a katalógusár NÉMETORSZÁGra vonatkozik.
    Minden katalógusban van egy bécsi átirás (kb 0,16-0,2áfa)..vagyis egy 1 eúrós holmi kb 1,16-1,2 euró……
    Tehát így számoljatok!!!!

    Markolatfütés?
    Nekem az a "gagyi" SAITO II. van fent a GS-sen…34 euróért vettem…..
    Szinte ugyan azt tudja mint a 60 eurós DAYTONA – csupán nem olyan szép a kivitelezése…de ugye nem is az a lényeg !!!

    Szintén 10-20-40W-os a fütés…. és párszor már olvasztotta ki a kezem:-) szóval nem kell leszólni:-))))) nekem bevált………

    Pesten nyilt egy bolt akik leszerződtek a LOUISal – és hetente jön a szállítmány…..
    Szólsz nekik akár cikkszám alapján és max 2 hét múlva itt is van.
    Árat nem tudok, de elmondásuk szerint csak a 25% áfát rakják rá……….
    Nevet itt most nem mondanék – mert nem a reklám helye, és jómagam még nem voltam a bolt környékén sem, csak a cimborákból páran….akit érdekel mailben megírom neki…..

    Szóval összegezve TÉNY – olcsó és jó……….
    A szervizem alkatrészeit idehaza 24.000ft ba számolták….kint megvettem mindent (ugyanazokat) 13.000-ért…….

    Mi (AKMT) mindig kijárunk és ott vettetjük meg a holmikat……szerencsére mindig van 1-2 ember aki "ÉPP arra járok":-)

  15. varaderoka augusztus 28, 2005 at 12:32 du. #

    Ha Turatech holmi kell azt megkaphatod az Euromotorban (magyarországi importőr)

  16. kutya. augusztus 28, 2005 at 6:28 de. #

    Nagy találmány a Louis – Mi a nyitó napon voltunk kint, az udvaron sült a kaja, a tömeg ellenére gyorsan haladt minden, és a kiszolgálás: nos az valóban egy külön világ…
    Az árakról annyit, hogy a rég áhított SHOEI XR1000 egy kicsit le volt árazva: 539 EUR -ról 299-re. Többet költöttünk a tervezettnél, de minden darabja hasznos azóta is a vásárlásnak.

Vélemény, hozzászólás?