Skót-felföld Csabával

Kifejezetten utálom a hajnali ébredést, ehhez képest én is itt tolongok a többi álmos arccal a reptéren. Az ember hoz néha áldozatokat a cél érdekében, de ahogy Gyurira nézek…! Be kell látni, Pápa viszonylag messzire esik Ferihegytől, de ennek a távnak minden kilométere az arcán volt. Lassan mindenki befutott a váróba, csupán Andrisért kellett szorítani. Bár az a pár perc csak nekünk tűnt sok(k)nak.

Cuccainkkal és a motorokkal a kamion már előző este megérkezett Glasgow-ba, ahonnan a Skót- Felföldet terveztük bemotorozni. Ennek okán csupán kézipoggyászainkkal vonultunk mind a heten a gép fedélzetére.

Skóciáról rengeteg mese, rege, anekdota, és mindenféle hír hozzáférhető a médiában, ami éppen elég adalék ahhoz, hogy beinduljon a „túraszervező vezérhangya”! Nem kellett sokat olvasnom a témában azonban, hogy rájöjjek, a pár nap, amit ott tölthetünk, maximum étvágygerjesztő lehet. 

Helyi idő szerint a Glasgow-i repteret reggel 9 körül sikerült magunk mögött tudni, majd a motorokat szabadítottuk meg a kötelékeiktől a parkolóban.

A csapat olajozottan működött, így nem sokkal 10 óra után már a baloldali közlekedéssel barátkoztunk. De tényleg! Ezek szembe jönnek!!!! A városon nagy odafigyeléssel ugyan, de átjutottunk. Mondhatnám, hogy atrocitások nélkül, ám ez így nem lenne igaz, mivel valóban dudáltak néha a sávválasztásunk miatt.

A Loch Lomond alig 28 km-re volt az indulási ponttól, addigra hellyel-közzel belerázódtunk a számunkra idegen környezetbe.

Remélem, nemcsak én gondolom, hogy a kiöregedett csónak ilyen jellegű felhasználása, legeslegutoljára jutott volna eszembe:

A Felföld mitológiájához nem kis mértékben járulnak hozzá a várak és kastélyok. Első találkozásunk az ezeréves kövekkel, Inveraray kastélyában, a Campbell klán tulajdonánál esett.

A Loch Fyne partján már az 1400-as évektől látható építmény, kétszer is leégett, de szerencsére a fontosabb relikviák megmenekültek. A ma látható formáját a XVIII. században nyerte el.

Inveraray kastély

Amikor megtudtuk, hogy a jelenlegi tulajdonos, Argyll hercege is itt lakik egész családjával, teljesen felvillanyozódtunk! Csak nem lesz olyan nagy ez a kastély, hogy ne fussunk össze egy főúri pacsira…!  De akkora volt. Sőt, a fegyverszobája – a maga 21 méterével – Skócia legmagasabb terme! Persze az építészeknek volt idejük akkoriban erre, hiszen pontosan 43 év alatt sikerült összehozniuk a rezidenciát.

Az érdeklődők számára bejárható területen találtunk puskákat, harci dobokat, kardokat és rengeteg információt a hercegi család történelméből. Feltűnt, hogy Pisti milyen lelkesen töltötte fényképezőgépe memóriakártyáit, ám az okát csak este árulta el: a család többi tagja otthon várja a napiszintű beszámolót.

Inveraray látogatását követően a délutáni motorozás az országra oly jellemző, szemerkélő esőben kezdődött. Az út azonban kellemes kanyargós aszfalton, a fák alatt vezetett Obanig, ahol az első skót esténket töltöttük.

Best Wetsern The Queens Hotel Oban

Másnap reggel megkóstolhattuk az angol reggelit. Pontosabban a skótot, de lényegében ez azonos. A kijelentkezésnél a recepciós magyarul üdvözölt bennünket, majd szóba is elegyedtünk. A mondást ismerjük persze, mindenhol a világon van magyar! De amikor ott és helyben..?!

A program erre a napra már sűrűbbnek ígérkezett, rengeteg látványossággal, de használjuk is ki, ha már ilyen szép napos időt kaptunk! A szállodától Kelet felé indulva kezdtük el rajzolni a térképen a fordított C betűt.

Az első etap a Glencoe völgyéig tartott. A hely nem kis nevezetesség a filmipar számára sem, hiszen számos nagysikerű alkotás forgott itt. Csak a nevezetesebbek: Hegylakó, Harry Potter, James Bond: Skyfall, vagy a Rettenthetetlen egyes jelenetei.

A völgy maga egy természeti csoda! Ott jöttünk rá, hogy a rododendron, amit otthon olyan figyelemmel ápolunk, valójában gyomnövény! Persze biztos vagyok benne, hogy sokan szisszenek fel tudatlanságunkon, de legyen enyhítő körülmény számunkra, hogy közülünk senkinek nem volt a zsebében éppen a kertészeti diploma.

A zsákutca közel 20 km-ét mindenki saját tempójában és kedve szerint tette meg, ennek folyományaként Andris a végpontra közel 10 perccel később érkezett. Még szép, hogy tele élménnyel és rengeteg fotóval. Sokáig rágta is a fülem, hogy menjünk még egy kört. A fordított C-t Fort William felé folytattuk, majd egyenesen a Loch Ness-hez robogtunk. Így persze kimaradt a Ben Nevis felvonója, de várt minket Nessie! Legalábbis ebben reménykedtünk.

A tó több mint 36 km hosszú és legszélesebb pontján 2,4 km. Mélysége egyes helyeken 230m! Nos, egy ilyen területen azért nem kis kihívás nyomára bukkanni a legendának, a Loch Ness-i szörnynek. Természetesen azért módjával róttuk a gyalogos kilométereket, merthogy motorosok vagyunk! Így hát első lendületből a parkolótól, Urquhart várának romjaiig sétáltunk és onnan kémleltük a vizet! Elvégre, ha jönni akar az a szörny, nincs az a Magyar Motoros, aki a falmaradványok takarásából ki ne szúrja.

Urquhart várának maradványai

Amíg Nessie felbukkanására vártunk, beleástuk magunkat a vár történetébe. Már a XIII. században állt és többek között I. Edward király is „léptetett itt fakó lován”.

Működése alatt, már csak elhelyezkedése miatt is, számtalanszor cserélt gazdát. Utolsó tulajdonosa a Grant család volt, akik 1509-ben kapták meg és 1912-ig mondhatták magukénak. A legfurcsább azonban, hogy 1692-től lakatlan! III. Vilmos rendelte el lerombolását, hogy ne kerüljön a felkelők kezére. Azóta köveit a pórnép hordta szét, mai állapotára pedig az időjárás van leginkább romboló hatással.

Lassan meguntuk a várakozást és meg kellett barátkoznunk a gondolattal, hogy amint azt 1933. május 2-től – Nessie első „felfedezésének” idejétől – oly sokan már megtették, mi is szenzáció nélkül távozzunk.

Szállodánk a semmi közepén volt, így kiegészítésként a tulaj üzemeltetett egy saját benzinkutat is. Legalább nem kellett keresnünk.

The Cluanie Inn a Cluanie-tó nyugati partján

Európában, nem is gondolná az ember, mennyire elzárt területek léteznek manapság. Talán a roamingdíjak eltörlésének idején, jogos elvárás, hogy mobiltelefont, mobilnetet mindenhol használunk! Ám nem itt! Először a Glencoe völgyében tűnt fel a jellegzetes piros telefonfülke, amit meg is mosolyogtunk. „Biztosan lusták voltak lebontani..” Aztán amikor megérkeztünk a Cluanie Inn Hotelbe, felszisszentünk, hogy itt még mindig csak és kizárólag ez a külvilág köldökzsinórja. Persze a recepciós betárcsázós internetes kapcsolatát leszámítva.

Következő napunk reggelén – alig fél órás gurulást követően – az Elian Donan kastély sziluettjét fényképeztük. Közben a parkolóban Gyuri felfedezett egy „újfajta” növényt, ami bejegyzés hiányában sajnos nem örökölhette az ott improvizált elnevezést… „VIRÁÁG…”.

Elian Donan

A kastélyt 1220-ban építtette egy szigetre II. Sándor skót király. Látogatni ma is csak egy kőhídon lehet, gyalogosan. 1719-ben lerombolták, majd 1912-től 20 éven át újraépítették. Jelenleg a MacRae klán székhelye és múzeumként üzemel. Sajnos a Hegylakó valami külső helyszínen épp forgatáson lehetett, mert nem akadtunk nyomára.

Mire a kiállítás végére értünk, tiszteletünkre kivonult egy dudás is, aki Laci nótáját kezdte fújni.

Azt már nem láttam, hogyan sikerült a bőriszákba ezért cserébe pénzt juttatnia.

A Skye-sziget volt a következő látványosság a listánkon. A sziget a Belső-Hebridák része és ezek között is a legnagyobb. Mivel dél körül érkeztünk, a terv szerint ebéd következett, de a szemerkélő esőben, sokan gondolták ezt hasonlóan.

Poortree-ban jelenleg alig több mint 2.000 állandó lakos él, és szinte hihetetlen, de itt is akad magyar! A kikötő Fish&Chips éttermét ugyanis ők viszik és nem kis sikerrel. A tumultusból nem derült ki, hogy az esőnek, vagy a finom ízeknek volt köszönhető, azonban tény, hogy leskelődtünk pár percet, míg leülhettünk végre! De legalább megérte!!

A Dunvegan kastély 37 km-re van az étteremtől és egy csodaszép kerten át vezet az út a kaputól bejáratig.

A Skye-sziget, az egyik leghíresebb skót klán, a valóban létezett és létező MacLeodok földje, a Dunvegan kastély pedig a klán ősi székhelye. A több mint 800 éves építmény folyamatosan lakott, jelenleg az ország egyik leglátogatottabb történelmi emlékhelye. Az országba látogatásuk alkalmával, a japán császári pár is felkereste!

Az 1933-ban múzeummá alakított többszintes épület termeiben John MacLeod – a MacLeod klán jelenlegi vezére – őrzi családja kincseit. Talán legismerteb közülük a Flairy Flag, melynek szó szerinti fordítása tündér zászló. Ezt Lain, a 4. klánvezér kapta búcsúajándékként feleségétől, aki a legenda szerint tündér volt. A zászló titokzatos erővel bír, mely megvédi a klánt, de csak háromszor! Mivel kettőt már az ősök elhasználtak, nagyon meg kell gondolni a végsőt.

A napot Gairlochban zártuk, egy tengerparti szállodában. Az épület ugyan elhelyezkedésével és külsőjével simán beillett volna bármelyik amerikás szellemfilmbe, de bátran kijelenthetem, hogy nálunk azon az éjszakán, a kísértetek közül mindenki szabadságon volt.

Shieldaig Lodge Hotel Gairloch

A Historic-Rallye résztvevőivel az út során többször is találkoztunk. Ezen a reggelen együtt próbáltuk az éjszakai eső nyomait eltüntetni a járgányokról… Csak még egy kép a társalgóról..:

Ullapool felé haladtunk tovább, ami 100 km-re volt a szállodánktól, ám közben a kékek csapata szándékosan kitakarta a hátteret! Pedig micsoda kép lett volna…!

Akár ilyen:

Egy út menti parkolóban aztán, megtört kicsit a mobiltelefonok átka és beköszöntött az áldott térerő! Sőt, még érkezett vele legalább 3G is, így mindenki kihasználta a lehetőséget, hogy a füstjeleket félretéve, informálja végre az otthoniakat.

A pihenőidőt hasznosítva, Andris elmondta az iPhone logójának titkát. Szerinte teljesen egyértelmű, hogy egy ügyes trükk segítségével, egy Samsungból kalapálták az amerikások.

Ullapool a maga 1500 lakosával a környék legnépesebb kikötővárosa! A városközeli vizeken áthalad az Észak-Atlanti áramlat, ami mérsékeli a hideg telek lehűléseit! A várost 1788-ban halászok alapították, kulturális élete ma is pezsgő, hiszen fesztivál fesztivált követ benne.

A várost elhagyva Ancorage érintésével az északi part homokos strandjait látogattuk sorra. Strandok… Igen, hát mi is ezen tépelődtünk! Ki az a vakmerő, aki ezen az éghajlaton bevonul a vízbe, mert olyan melege van?!
A képek alapján azonban biztosnak mondható a használat, a kihasználtságról persze külön rovat indítható.

Szerepelt még a tervek között ugyan a Smoo Cave is, de nem vettük a fáradtságot, hogy a parkolótól legyalogoljuk azt a cca 700 métert.

Thurso-ig motoroztunk aznap. Amint leparkoltunk és elkezdtünk a recepció felé vonulni, feltűnt, hogy az alagsor egy zenés étterem. Szerencsénkre azonban az előszezon gyér turistafelhozatala miatt, az éjszakai csörömpölés elmaradt.

Reggel vidám napsütésre ébredtünk. Ez azért bír esetünkben jelentőséggel, mert Skóciában egyetlen és tökéletesen mindenki által szakértett beszédtéma az időjárás. Rengeteg statisztika készül az esős és napsütéses időszakokról, ami véleményem szerint, fabatkát sem ér! A túra időpontját kifejezetten erre a megfigyelésre alapoztuk és meg kell mondani, hogy annyi vált valóra belőle, mint Aigner Szilárd Magyarországra vonatkozó tippjeiből.

Az újabb skót reggelit követően John o’ Groats-ig gurultuk mind a 36 km-t, majd veszettül nagy fotózásba fogtunk. Hiszen ez Skócia legészakkeletibb vége, egyben komoly turistalátványosság! Földrajzi helyzetéből adódóan kiindulópontja minden kerékpáros teljesítménytúrának, ami Anglia átszelését tűzi ki végcélként a legdélnyugatibb településig Land’s End-ig, miközben 1400 km-t gurulnak!

De innen indultak motorjaikkal Fokvárosig Ewan McGregor és Charlie Boorman is a legendás Long Way Down-ra 2007-ben! Miközben beálltunk a start helyszínére, megmutattuk, hogy hány motorral is érkeztünk.

Következő megállónk sem volt komoly távolságra, hiszen alig 40 km-t motoroztunk a Dunrobin kastélyig.

Közkedvelt látványosság, hiszen a Felföld legnagyobb kastélya. 187 szobája és „L” alakú elrendezése már a XVII század érdeme, ám alapköveit 1275-ben tették le! Ugyan egy tűzvészben 1915-ben komoly károkat szenvedett, de az első világháború után helyreállították. Tulajdonosai ma is a Sutherlandok. Kertjét és francia stílusú megjelenését 1850-ben kapta, amikor is Charles Barry kapott megbízást erre.

Tény, hogy értette a dolgát, kevés hasonlóval találkozhatunk a környéken. A csodákat a ház saját éttermében dolgoztuk fel egy matuzsálemi tűzoltóautó társaságában

Inverness katedrálisa következett a programlistán. Semmi egyéb indíttatás a látogatásra, csak Szt Andrásnak hívták.
Ez azért a mi Andrisunknak éppen elég inspiráció volt ahhoz, hogy ismét kattogjon a fényképezőgép a nyakában.

Ivernesstől már csak egy nagyobb iramodás és Newtonmore-ba értünk, ahol az éjszakát töltöttük.

Hatodik napunkon a délelőtt a Blair kastélyé volt. A szálloda 54 km-re volt tőle, így éppen csak bemelegedtek a motorok és máris a bevezető fasoron gurultunk.

Természetes talán, hogy Skócia egyetlen fehér kastélya kíváncsiságot ébreszt, így be is jártuk jól! Építése 1269-ben kezdődött és mára az egyik leglátogatottabb helye Skóciának! Falai között többször megfordult Victória királynő is, amire a Murray család tagjai – mint tulajdonosok – roppant büszkék. Persze ezt azért módjával teszik, hiszen a nedves, hűvös felföldi levegőt ők már réges-régen elfelejtették mai lakóhelyükön, Dél-Afrikában… Maguk helyett hagytak egy legendát egy helyi szellemről, a Szürke ruhás Hölgyről.

A kastély falait rengeteg fegyver és trófea díszíti és fakazettás nagytermében rendezték legutóbb a skótdudások nemzetközi versenyét.

Az ismét nagypohárral merített történelem után, egy kisebb pohárra váltottunk, ugyanis elérkezett a bejelentett látogatásunk ideje a Blair Atholl whiskyfőzdéjébe.

Lengyel származású idegenvezetőnk, rövid úton megértette velünk, hogy a zárt termekben fellelhető alkohol és levegő elegye akár egy fényképezőgéptől is csodát tehet az üzemmel. Ezért csak füleltünk és memorizáltuk a látottakat-hallottakat. Kísérőnk elmondta a gyártás egész folyamatát, miközben teremről-teremre haladtunk. A legmeglepőbb azonban az volt, hogy a felhasznált víz olyan minőségű, hogy egy egyszerű szűrést követően, közvetlenül a kádakba engedhetik a telepre érkező patak hozamát!

Fontos infó: Az ital a borral ellentétben palackozás után nem érik tovább, hiába tároljuk évekig a polcon! A whisky érlelése során átlagosan évente 2-4%-ot veszít a mennyiségéből. Ezt, az elpárolgó mennyiséget nevezik angel’s share-nek, vagyis az angyalok jussának – a helyiek úgy tartják, ők ellenőrzik rendszeresen, hogy biztosan jó minőségű italt kapjunk majd a poharunkba.

A kóstolót sajnos vezető beosztásunkból adódóan ki kellett hagynunk, de természetesen volt lehetőség a cég boltjában a vásárlásra.

Stirling várát vettük sorra a délután elején. A vulkanikus eredetű Várdombon álló épületegyüttest három oldalról is sziklák védik. Rengeteg ostromot túléltek, hiszen már I. Edward is itt tesztelte a valaha épített legnagyobb hajítógépét, Warwolfot.

Skót királyok és királynők koronázási helye is volt, többek között 1543-ban Stuart Máriát is itt avatták. 1800 és 1964 között a brit hadsereg laktanyája volt. Jelenleg a felújítási munkák a XVI-sz-i állapot visszaállítását célozzák.

Igaz, hogy a parkolóban kissé lemaradt Gyuri a csapattól, de be kell vallanom, nem azért hagytuk magunkon a színes esőruhákat, hogy előbb felismerjen minket majd a tömegben… Igazi skót csepergős, nedves vártúra volt ez! Szerencsére kevés időt töltöttünk az udvaron…;-)

A fenti képen az alak nem viaszból készült! Ezt azért kell hangsúlyoznom, mert míg ez a szakállas-bajuszos férfi nem szólalt meg, biztosak voltunk az ellenkezőjében.

Szerencsére, mire előjöttünk a termek fedezékéből, elállt az égi áldás, így gond nélkül iramodtuk mind a 20 km-t a Falkirk kerékig.

A kerék nem más, mint egy csatornákat összekötő, 35 m átmérőjű hajólift. Parádés mérnöki munka és egyben turistalátványosság is. Csak a megnyitását (2002.május) követő első félévben több mint 240.000-en látták! Érkezésünkre időzítve indult a bemutató. Egy turistákkal megrakott hajó landolt a kerék segítségével a mélyebben fekvő kanálisban. Időzítés…

A csatornák 24 m-es magasságbeli különbségre vannak egymástól, ezt zsilipekkel gazdaságosan áthidalni képtelenség! De az az ötlet…!

A napi programokat Edinburghban zártuk, itt:

The Murrayfield hotel, Edinburgh

Amint azt a Bibliából tudhatjuk, a Teremtő a hetedik napon megpihent. De nem úgy mi! A sokat emlegetett skót reggelit követően, erőteljesen Dél felé vettük az irányt.

Ezen a napon már Angliába érkeztünk, nagyjából ilyen utakon.

Az aktuális kellemes vidéki hangulatot a szigetország nyugati partjainak mentén éltük meg. Szerencsére nem rondított aznap esőfelhő a tervekbe, így felbátorodtunk, hogy nekivágjunk a Hardknottnak! Erről a hágóról azt kell tudni, hogy az emelkedői 30%-osak(!) így kifejezetten nem kezdőknek ajánlott. Vagyis, ha a mélygarázsból egy levegővel azon a 7 méteren kifutsz reggelenként a négykerekűvel, mégcsak fogalmat alkotsz erről az útról, de a fantáziád teljes kapacitása is kell a valósághoz… Mi várakozással teli vigyorral a képünkön lendültünk Eskdale Green után balra a hegyre kapaszkodó keskeny aszfaltcsíkra.

Persze előtte azért egy csoportkép készült a hősökről…

A táj varázslatos, az út néhol valóban igazi kihívás és nem is javaslom esőben megtenni! De biztosan nem hagynám ki, ha újra arra vetődnék!

A Lake District Nemzeti Parkon átvezető út Ambleside-nál hagyta el a hágót és a Windemer tó partján pihentünk egy keveset, hogy felemlegessük a friss kalandokat.

A város rendkívül népszerű turistaközpont, többek között kiindulópontja a Fairfield-patkó elnevezésű gyalogtúrának. A patkó távja 16 km, miközben 1100 m szintkülönbséget kell leküzdeni, hogy a 8 csúcsot meghódíthasd.

Lancasterben éjszakáztunk, majd reggel Conwy-ban folytattuk a kirándulást. A városka már walesi terület, így újabb tartomány határát kereszteztük, mielőtt egyik leghíresebb nevezetességét megpillantottuk. A Smallest House Anglia legkisebb háza a rakparton, melyet cca 200 éven át, egészen 1900-ig laktak. Természetes, hogy nem hagyhattuk ki! Alapterülete 3m x 1,8m, de emeletes.

Csak a piros festésű felület a házé. Mint említettem, ez az egyik nevezetessége a településnek, a másik a Conwy-i vár.

Építése Eduárd király nevéhez fűződik 1283-89 között. Turisztikai érdekessége a 8 bástya és a legépebben fennmaradt királyi lakosztályok. Az UNESCO 1986 óta jegyzi történelmi listáján.

Az aktuális Fish&Chips elfogyasztása és az ajándékok beszerzése után a Swallow vízeséshez mentünk.

A Betws-y-Coed mellett található Swallow Falls, Wales leghíresebb vízesése, ahol is a Llugwy folyó vize zuhog a sziklákról lefelé.

A régen ólombányászatáról híres falu 900 lakost tudhat magáénak és most elég komoly kirándulóhely. Találunk itt egy XIV századi templomot, a Conwy-völgyi vasútmúzeum egy 1868-ban épült állomását és egy autómúzeumot is. Persze mindezt nem lehet egy pár órába bezsúfolni, de érdemes észben tartani egy esetleges lekkkközelebbre.

Montgomeryben ért véget a nap, ám hiába a magyar kötődés Arany János által, nem volt energiánk felderíteni az ötszáz walesi bárd helyi vonatkozásait. Jut eszembe, nemrégiben kapott posztumusz díszpolgárságot neves költőnk a helyi polgármestertől, a Walesi bárdok megírásáért!

A Dragon szállodából reggel a Stonehenge köveit céloztuk meg, miközben Wales-ből ismét Angliába motoroztunk.

A napsütésnek legalább annyira örültünk, mint a még mindig forgalommentes és kanyargós vidéki utaknak. A Szigetországra annyira jellemző útmenti alacsony kőkerítések roppant látványosak, de tudnak meleg pillanatokat okozni egy kétirányú úton. Ugyan a motorokkal ellavíroztunk az autók mellett, de hogy ezt két szemben közlekedő autó hogyan oldja meg, ott nem derült ki.

Délidőre találtunk egy kis útmenti éttermet, de addigra már Laciék elköszöntek a csapattól, valami sürgős feladat várta őket otthon. Minden esetre mi már nélkülük és tele hassal kormányoztunk a Stonehenge parkolójába.

Még otthon lefoglaltuk a jegyet, hogy ne érjen meglepetés, így sokat nem kellett tolonganunk a buszhoz. Igen, busszal vittek ki a tetthelyre, aztán kezdődött az ámuldozó séta.

Magáról az építményről rengeteg dolog ismert, ezért nem is tölteném itt a sorokat! Akit érdekel, elég, ha ide kattint. 
Mi csilliárd fotót készítettünk az utókornak, biztosan nem a legjobbat választom, de kedvcsinálónak ennyi talán elég.

A képeken biztosan nem érzékelhető az a fajta monumentalitás, ami a valóságban egyszerűen homlokon vág! Ugyanazok a kérdések merülnek fel a látványtól, amiket a piramisoknál fogalmazhatsz meg: HOGYAN? MIÉRT?…

Estére Salisbury várt minket. Szállodánk egyik szárnya egy napjainkban épített rész, míg a másik egy több, mint 800 éves, bár mai elvárások alapján átalakított szobákat kínáló épületben volt. Mindez a folyóparton…!
A város komoly történelemmel bír és leghíresebb nevezetességének tornyát innen is láttuk. Ami nem véletlen, hiszen a székesegyház 123 m-es tornya az egész Egyesült Királyság legmagasabbika!

The Legacy Rose and Crown Hotel, Salisbury

10. napunkra nem maradt más hátra, minthogy megkeressük Luton mellett a kamiont és a motorok útra indítását követően a reptérre sétáljunk.

No, de addig még maradt nekünk 166 km! A reggeli kicsit elnyúlt, de lendületbe került lassan a csapat. A szemerkélő esőben még az utolsó napon megmutattuk a színes esőruháinkat a helyi népeknek, majd alig egy óra múlva végleges helyükre kerülhettek a dobozokban.

A megbeszélt parkolóban megtaláltuk a kamionunkat, pakolás, átöltözés. Aztán mi a reptérre, a sofőrünk pedig Magyarország felé indultunk.

Meseszerű helyeken és nem kevésbé parádés utakon járhattunk! Skócia nem véletlenül tölti el jóleső borzongással a túrázni vágyókat! Itt minden megvan ahhoz, hogy a szürke hétköznapi monotóniát feledve, átélj egy szelet történelmet egy hangulatos környezetben!

 Útravaló kisokos

Igyekeztem a mindig kevés időből a legtöbbet kihozni, így az útvonal alapja a North Coast 500 volt:

A North Coast 500 útvonalterve

Napokra bontott itiner végül így alakult:

Indulás előtt itthon vásároltunk Explorer Pass-t, mely sokkal olcsóbbá teszi egyes várak, történelmi helyek látogatását. Fontos azonban, hogy CSAK az állami kezelésű helyekre érvényes! Indulás előtt érdemes utánanézni, hogy a terveidben mennyi szerepel ezekből!

Tapasztalatunk szerint szívesebben fogadnak készpénzt, mint kártyát, de valójában nem okozott fennakadást egyik sem. Az angol font vs. skót font beváltása, kezelése nem volt sehol akadály. Bár az olvasottak miatt arra külön figyeltünk, hogy adott területen a helyi nyomtatású pénzt használjuk.

Az árak nagyjából 15%-kal magasabbak, mint itthon. Számunkra fontos (eddig sehol sem olvasható) információ volt a Felföld GSM hálózatának gyér lefedettsége. Persze van, aki éppen ezt keresi.

Természetesen – ha nem pont a történelmi Skóciát keresed – sem kell otthon maradni, mert az ország kifejezetten motorozásra is kiváló terep!

Végül a stáblista, amikor már indulsz a moziból haza:
A kékek, vagyis Tünde és Laci

Az operatőr és virágkertész, Migyurink:

A csapat fotósa, Gada:

A mindig kiegyensúlyozott „Mr Kistankos”, vagyis Pisti:

Smi…

Csabivaria, 2018.március

Tags: ,

3 hozzászólás to “Skót-felföld Csabával”

  1. Fróna Tímea március 21, 2018 at 6:51 de. #

    Kedves Csaba!

    Köszönöm Neked, hogy két napon keresztül még ha csak lélekben is, de elutazhattam erre a csodálatos helyre. A beszámolód útmutatásként és olvasmányként is megállja a helyét. Gratulálok!!

  2. Belloni Györgyné március 19, 2018 at 11:40 du. #

    Köszönöm Csaba ezt a fantasztikus élményt, sajnos én nem tudtam veletek tartani, amit talán most még jobban sajnálok, bár ,ahogy te bemutattad ezt a csodálatos országot kicsit úgy éreztem, mintha én is veletek lettem volna. Szórakoztató és érdekfeszítő írás Gratulálok!!!

  3. Belloni György március 19, 2018 at 1:50 du. #

    Kedves Tsabi BARÁTOM!!
    Szenzációs olvasmány!
    Még jó hogy ott voltam,és átéltem minden mozzanatát,lüktetését a nevezett túrának!
    De ahogy itt olvasom újra átéltem mindent! Bár azt mondottam,hogy én már jártam itt (hálisttenek Neked)! és én már ide többet nem jövők… de átgondoltam,ha hívsz akkor veled tartok!!!! Minden szuper volt! Gratulálok mert nagyon jól összeszedted (ezt is)!!!
    Baráti üdvözlettel: Migyurink

Vélemény, hozzászólás?