Plitvicei tavak

Húsvétkor 4 napos hosszú hétvégére indultunk Horvátországba. A 2004-es év tavasza rengeteg esőt hozott (a fű már akkor derékig ért a kertben) és vízből bőven jutott nekünk mind a négy napra. Többeket elriasztott ugyan a meteorológiai előrejelzés, de így is 6 motorral mentünk. Az Agip kútnál találkoztunk Budaörsön. A társaság másik fele Székesfehérváron várt ránk. 8-kor indultunk. Plitvice kb 500 km Budapesttől, ennek a felét autópályán tettük meg. A hegyek közé érve itt-ott hófoltok fogadtak bennünket.

Második nap csak gyalogoltunk. A nagy túrát választottuk – a piros pontot kellett követni. A tavak nagyon szépek és mi nagyon eláztunk. A fényképezőgépem lencséje állandóan párás volt és mindig attól tartottam, hogy az elektronika feladja, de kibírta. Jól esett fél csirke, meg a kolbász az átkelő hajó túlparti állomása mellett a kis étteremben, mielőtt tovább mentünk, hogy megnézzük az alsó tavak melletti nagy vízeséseket.

A harmadik napon a Krka Nemzeti Parkba mentünk volna, de vízesésekből már elegünk volt, ezért egy Zadar, tengerpart, Sibenik kört terveztünk be.

Zadar előtt hosszú alagúton vezet át az autópálya. Mikor kijöttünk a déli oldalon, kb. 5 fokkal melegebb volt, mint az északin. Zadarban nagyot sétáltunk és benéztünk minden templomba. A húsvéti ünnepek miatt mindenütt nagy forgalom volt. A görögkeleti templom harangozója meghívott minket a tornyába egy kis harangjátékra.

A Sibenik felé vezető úton Biograd magasságában egy benzinkútnál visszafordultunk és kiültünk a tengerpartra ebédelni. A parton szerencsére szép időnk volt. Innen valahogy észak felé tartottunk a falvak között amíg elértük az 1-es főutat.

Hazafelé a hegyek között még esőben indultunk. Az autópálya üres volt. A határ előtt húztunk egy bő gázt. Az FJR kormánya 220-nál már erősen szitált, pedig Zoli előző nap sokat tekergette a racsnimat. Elmagyarázta hogy mit és kell hol kell ütközésig húzni, azután kettőt vissza.

A túra egyik nagy meglepetése a horvát infrastruktúra volt. Sokat gurultunk vadonatúj autópályákon és frissen szőnyegezett mellékutakon. A vidéki épületek a között még sok viselte a háborús lövöldözések nyomait. Elhagyott félkész házat is eleget láttunk. Mind emeletesek voltak.

A Plitvicei-tavak mellett húsvétra nehéz szállást találni. Mi a Jezero szállodában kötöttünk ki, ami a környéken az egyik legdrágább hotel. Az ellátásra nem panaszkodott senki, akinek az erkélye a vízesésekre nyílt. Az állandóan hulló eső miatt a szállodában maradtunk esténként. Jó nagyokat vacsoráztunk és sokáig bosszantottuk az általában rosszkedvű bárpincért, aki azért egyszer megpróbálkozott egy viccel a kedvünkért. Van szauna is egy kis labirintusban az alagsorban. A néni nem kért tőlünk pénzt.

Túraútvonal

1. nap: Budapest – Siófok – Nagykanizsa – Zágráb – Karlovac – Slunj – Plitvicei-tavak (Nemzeti Park)

2. nap: Nagy gyalogtúra a tavak mellett

3. nap: Plitvicei-tavak – Zadar – Biograd tengerpart – vissza az 1-es útra – Plitvicei-tavak

4. nap: Plitvicei-tavak – Slunj – Karlovac – Zágráb – Nagykanizsa – Siófok – Budapest

Látnivalók

Plitvicei-tavak

http://www.np-plitvicka-jezera.hr/

Zadar

http://pubwww.st.carnet.hr/zadar/

Sibenik

http://www.summernet.hr/sibenik/homehun.html

Krka Nemzeti Park

http://www.npkrka.hr

Szolgáltatások

Szállásfoglalás  

miro.luketic@np-plitvice.htnet.hr

Agárdi György, 2004. június 13.

Tags:

No Responses to “Plitvicei tavak”

  1. atneworld április 20, 2006 at 4:28 du. #

    Hello mindenkinek!

    Irigykedve olvasom a turabeszamolot es a kepeket is meglepve nezegetem. Nekem is volt szerencsem a Plitvicei tavakhoz, de nyaron, es sajnos nem motorral 🙂 de igyekezni fogok en is "motoros-turas" ember lenni 🙂 Amugy akit erdekel meg par kep a Plitvicei tavakrol, az megnezheti a weboldalamon: atneworld.atw.hu, a jelszo atneworld.

    Hello

Szólj hozzá!