Németország

Másodszor is Korzika

Az odautazást kicsit máshogy gondoltuk, mint eddig. Több olyan célpont van Ny-Európában, ahol még nem jártunk korábban, de önmagában egyik sem elég egy kielégítő, 8-10 napos túrához. Ilyen Liechtenstein, Svájc, Monaco-Monte-Carlo.

Fekete Erdő MGP-vel

Az út igen kanyargós, vagy három nap múlva Csele meg is jegyezte, hogy milyen jó kis kanyargós utat talált a térképen, nem kellene-e megnézni? Na ez volt az.

Fekete-erdő

Sonka, torta, klinika, kakukkos óra, Duna forrás, 9 nap, 2500 kilométer, háromezer fénykép, két krónikás élménybeszámolója GPS adatokkal.

Berchtesgaden

Jó alkalomnak látszott arra, hogy elkészíthessem álmaim fotóit a napsütésben szikrázó havas hegyek között kanyargó szerpentinekről, amelyen a motorosok százai száguldoznak. Akkor még nem sejtettem, hogy erre majd még egy évet kell várnom. Eleredt az eső, Miklós elesett, nem volt szállásunk, hiába foglaltunk. Rosszul kezdődött és ezzel még nem volt vége.

Fekete-erdei útitervek

Összegyűjtöttük, hogy miért érdemes Németország déli részének tőlünk távolabb eső tájain motorozni, mert jövőre ide készülünk. Megnézzük a kanapékrumplik egyik kultuszvidékét – a Fekete-erdei klinikát.

Németország 2004 szeptember

Az szeptemberi motorozáshoz szerencse kell és mivel ebben az évben ebben alig volt részünk – nagyon sokszor esőben motoroztunk – most statisztikai alapon abban reménykedtem, hogy jó idő lesz.