Olaszország

Szeles bledi hétvége

Mi már szeptember ötödikén kipróbáltuk, hogy milyen az amikor az ember több, mint 200 km/órás szél ellen küszködik. Cica onnan tudja, hogy 180-nal jön, hogy emelgetni kezdi a sisakját, ha már 200-zal, akkor le kell buknia mögém.

15 nap Alpok Németh Zitával

Átlagosan 300-500 km-rel számoltunk egy napra, maximum 7-8 órás motorozással. A szállásokat előre lefoglaltuk interneten keresztül, ami jó megoldásnak bizonyult és nagyon kényelmes volt.

Motoros hegymászótúra a Dolomitokban

A vario plexit lenyomva a telókat berogyasztva a kamion hátsó támasza alatt éppen átfért a motor, de az első láb jó 15 cm-rel alacsonyabb volt. Némi tanakodás, erős gesztusokkal és metakommunikatív jelzésekkel teli egyeztetés után lepakoltam minden málhát a transzi hátáról…

Toszkánai útitervek

Toscana: Hullámzó dombokon olajfák, szőlők, napraforgómezők, magasba törő ciprusok. A dombtetőkön apró, sok száz éves falvak és városok, kiváló ételek és kiváló borok. A chianti mellett a 600 éve innen indult reneszánsz művészet hazája, amit pedig nem látunk, azt Andrea Bocelli elénekli.

Látogatóban Ötzinél

Kilenc már elmúlt és a szakács hazament, de a háziak nagyon rendesek és főznek nekünk Carbonara spagettit, meg kapunk egy óriási fatányéron annyi sonkát, hogy alig tudjuk eltüntetni, bár végül valahogy mégiscsak sikerül.

Dolomitok dr. Tóth Ákossal

Le a völgybe, aztán a túloldalon fel. A szokásos egy sávos hegyi út, ami akkor meleg egy kicsit, ha jobbra meredek mező van és egy autó jön szembe. A céltól kb. 10 kilométerre aztán elfogyott az aszfalt (magas hely 1: 1174 m).

Grossglockner-Caorle túra

A Grossglockner, illetve a hegyek között keringő panorámaút nemhiába népszerű a motorosok körében, ezt már én is biztosan állíthatom. Ausztriai „hegyitúránkat” olaszországi kitérővel tettük még izgalmasabbá.

Centopassi 2007

Már megint nem bírtunk magunkkal és muszáj volt kipróbálni tudásunkat egy komolyabb nemzetközi versenyen is. Idén ez volt a sokadik túraversenyünk Misivel és azt hiszem nyugodt szívvel mondhatom, hogy nem bántuk meg.