Olaszország

Comoi-tó

Az észak-olaszországi Lombardia tavai gyakran szerepelnek a programunkban. Ideáig elsősorban a Garda-tó ökörül lófráltunk, de most kicsit nyugatabbra látogatunk, a Comoi-tóhoz.

Dolomitok 2004.

A Dolomitok déli részén, Cavalese mellett Tesero-ban foglaltunk szállást. Innen minden közel van és szabadon lehet válogatni a jobbnál jobb útvonalak között.

Stelvio

Alpesi látványutak Olaszországban

Felérve szétnézel a világ négy égtája felé, hagyod, hogy megérintsen a csúcsok örökkévalónak látszó világa és egy megint irigyled a madarakat. Aztán lefelé hagyod szaladni a vadat, olykor erős motorfékkel megzabolázva, egyre csendesebben, amíg végül megérkezel a völgybe.

Maratea

Az idényzáró nagy túránk bázisa Maratea lett, ez a tengerből meredeken kiemelkedő hegyek közé épült kis dél-olaszországi üdülőtelepülés, amit csak a hajtűkanyarokkal az égbe kapaszkodó szerpentineken lehet megközelíteni.

Más-világ

Soha ennyi új élmény, soha ennyi meglepetés – és igen: soha ennyi költőpénz négy napra. Hosszú hétvége Olaszország gyöngyszeménél és környékén.

Motoros paradicsom

Miután csak négy nap állt rendelkezésünkre, így az oda-vissza útból kihagytuk az autópályákat, helyette az élményre helyeztük a hangsúlyt.

Garda tó

A Garda-tó környéke az egyik kedvelt kirándulóhelyünk. Évente útba ejtjük, elidőzünk ismerős éttermeinkben, meglátogatjuk kedvenc hegyeinket, tavainkat és mindig felfedezünk valami újat. Felújítottuk a terveket.

Garda 2005.

Mindegy, hogy merre, csak menni. Kényelmesen követni azt aki elöl megy és tudja az utat. A cél most még senkit sem érdekel, csak az út, az utazás maga. Szerintem jól érzik magukat.